top of page

Sági Gyögy

SGy.jpg

Budapesten születtem 1957 márciusban. Akkor, amikor néhányan kiadták a jelszót: márciusban újra kezdjük, én tartottam magam ehhez. Másban nem követtem a jelszavakat.

Anyai ágon minden ősöm szabó volt. Nagyapám tizenkét testvére szabónak tanult. Anyámnak tizenhat testvére született, tizenegy szabó lett. Ezért lettem én egyke. Mint szüleim késői gyereke, azzal a feltétellel mehettem egyetemre, ha előbb szakmát tanulok. Természetesnek látszott, hogy én is folytatom ezt a foglalkozást. Női angol szabó tanulóként szoknyákat és kosztümöket szabtam az iskolában, de nem rajongtam a varrásért. A ruhaipari szakközép után jogi egyetemre jelentkeztem, mert abban az évben nem indult történelem – filozófia szak. A jogi diploma megszerzését követően egy nagy ruhagyár jogtanácsosa lettem. Mivel a történelemben a történetek érdekeltek, a jogi munka mellett egyre többet írtam, és megpróbálkoztam az újságírással. A Ludas Matyiban mutatott be Árkus József, mint ifjú humoristát. Gyermekeim megszületésével egyre kevesebb időm maradt írásra, visszatértem a jogi pályához és saját ügyvédi irodát nyitottam.

Évtizedekig úgy tettem, mintha megfeledkeztem volna az írásról. Egy olyan pillanatban, amikor fontossá vált a múlt, egy pszichológus azt javasolta, hogy írjak meg néhány olyan eseményt az életemből, amelyek feldolgozása eddig nem sikerült. Ekkor született meg a Hajó Hamburgból, az első regényem néhány fejezete. Ekkor kezdtem bele, a magam szórakoztatására néhány novellába, amelyek a Remény című zsidó kulturális folyóiratban jeletek és jelennek meg azóta is. Az írás mindennapjaim részévé vált.

Nagyjából ebben az időben két évre megválasztottak a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE) elnőkének, amelynek alapításától kezdve a tagja vagyok.  

A Magyar Író Akadémia 2012-es évfolyamán Kornis Mihály a következő évben Háy János mesterkurzusán vettem részt. A rá következő években Háy János és Turczi István szemesztereit látigattam.

 

Recenziók jegyzéke: 

 

Olvasóterem 2012. augusztus 20. (Hajó Hamburgból)

ekultura.hu Beolvasó 2012. szeptember 8. (Hajó Hamburgból)

Szombat Szalon 2012. december 8. Zsidó téma tuti téma? (Hajó Hamburgból)

Spanyolnátha 2014. 1. szám (Gilgul)

Drót 2014. június 15. (Gilgul) A körforgás regénye  

Olvasóterem 2014. szeptember 30. (Gilgul)

Helikon 2019. április 10. (Maschera ti Saluto!)

Könyvmoly 2020. október 30. (Hiszen ti ismeritek) 

Magyar Narancs 2020. november 12. (Hiszen ti ismeritek) 

SGy.6
SGy.5
SGy.4
SGy.2
SGy.3
SGy.1
bottom of page